Tag Archive for: elektromos autó pályázat

A Guardian exkluzív cikke szerint legyártották az első olyan, elektromos autókba szánt akkumulátort, amelyet nem kell több idő teljesen feltölteni mint egy dízel, vagy benzinüzemű autót.

A fejlesztő egy izraeli StoreDot nevű cég, amelynek kutatási eredményei alapján a kínai Eve Energy standard gyártósorán készült. Ez azt jelenti, hogy nem egy laboratóriumi körülmények között létrehozott prototípusról van szó, hanem sorozatgyártható termékről.

A töltéshez természetesen speciális, nagy energiafelvételű és azt leadni képes töltőkre lesz szükség. Amennyiben azonban az akkumulátor elterjed – ami szinte garantált, hiszen a kutató cég befektetői között olyan nagy nevek szerepelnek, mint a Daimler vagy a Samsung -, akkor jó eséllyel ezé a töltőtípusé a jövő.

Mindettől függetlenül az otthoni – pl. napelem alapú – töltés kiváló alternatíva lesz a “nem sürgős” töltések esetére, de az új akkumulátor típussal és közületi töltőivel végre az utolsó akadály is elhárul az elektromos autók elterjedéséhez.

Ha nem szeretne kimaradni ebből keressen minket időben, hogy támogatást nyerjünk Önnek az elektromos-autó pályázaton!