Áramszámla napelem
,

Újraindul a 100%-os napelem támogatás!

A legutóbbi kormányzati állásfoglalások szerint hamarosan megszülethet a megállapodás az Európai Uniós támogatások folyósításáról. Ennek egyik biztató előjele lehet, hogy tegnap bejelentették, a korábban tavaszra halasztott lakossági napelem támogatásokat előrehozzák és már idén november végétől lehet újra pályázni a maximum 11,3 millió forintos támogatásra.

A jó hír mellett egy kicsit kevésbé szerencsés módosítás, hogy a tavaly régiónként 4 szakaszra bontott pályáztatást idén 2 szakaszra szűkítették. Ebből következően nyilvánvalóan öszpontosultabb terhelés várható majd a kormányzati rendszeren, az ügyfélszolgálatokon és a kivitelezőkön is, ami előreláthatóan nagyban megnehezíti majd az pályázást.

Kollégáink szerencsére “edzettek” ilyen tekintetben is. Hasonló, sőt még ennél is nehezebb körülményekről emlékezetes többek között a néhány évvel ezelőtti elektromos autó pályázat, ahol a pályázati rendszer kevesebb mint egy óráig volt nyitva, mégis minden (százas nagyságrendű!) ügyfelünknek megnyertük a vágyott támogatást.

A pályázattal kapcsolatos kérdésekben és annak lebonyolításában természetesen továbbra is professzionális segítséggel állunk minden kedves ügyfelünk rendelkezésére.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.