A Technológiai és Ipari Minisztérium főosztályvezetőjének tájékoztatása szerint a kormány új energetikai pályázatok tervez indítani.

A kormánytisztviselő elmondta, hogy az új konstrukcióban alapvető eltérés várható a korábbi pályázatkhoz képest. Az eddig nyilvánosságra hozottak szerint a támogatás

  • az otthonfelújítási és a legutóbbi napelem pályázattól eltérően nem csak magánszemélyek, de a kis, közepes és nagyvállalkozások számára is nyitott lesz;
  • kizárólag napelemtelepítést nem, csak komplex energetikai – vélhetőleg fűtési és/vagy szigetelési munkaálatokkal egybekötött – fejlesztéseket ösztönöz;
  • egy – már most tudható – feltétele, hogy a beruházást követően minimum 30%-os energiamegtakarítást eredményezzen.

Fontos látni ugyanakkor, hogy ezek egyelőre tervek, ezért mi azt javasoljuk kedves ügyfeleinknek, hogy energetikai-fejlesztési beruházások kapcsán azokkal a lehetőségekkel éljenek, amelyek már (és még) biztosan elérhetőek. Ezek közül az egyik a hamarosan induló lakossági napelem pályázat, a másik az otthonfelújítási támogatás.

A fenitekkel kapcsolatos bármilyen kérdésekben és a pályázatok kezelésében továbbra is professzionális segítséggel állunk minden kedves ügyfelünk rendelkezésére.

A legutóbbi kormányzati állásfoglalások szerint hamarosan megszülethet a megállapodás az Európai Uniós támogatások folyósításáról. Ennek egyik biztató előjele lehet, hogy tegnap bejelentették, a korábban tavaszra halasztott lakossági napelem támogatásokat előrehozzák és már idén november végétől lehet újra pályázni a maximum 11,3 millió forintos támogatásra.

A jó hír mellett egy kicsit kevésbé szerencsés módosítás, hogy a tavaly régiónként 4 szakaszra bontott pályáztatást idén 2 szakaszra szűkítették. Ebből következően nyilvánvalóan öszpontosultabb terhelés várható majd a kormányzati rendszeren, az ügyfélszolgálatokon és a kivitelezőkön is, ami előreláthatóan nagyban megnehezíti majd az pályázást.

Kollégáink szerencsére “edzettek” ilyen tekintetben is. Hasonló, sőt még ennél is nehezebb körülményekről emlékezetes többek között a néhány évvel ezelőtti elektromos autó pályázat, ahol a pályázati rendszer kevesebb mint egy óráig volt nyitva, mégis minden (százas nagyságrendű!) ügyfelünknek megnyertük a vágyott támogatást.

A pályázattal kapcsolatos kérdésekben és annak lebonyolításában természetesen továbbra is professzionális segítséggel állunk minden kedves ügyfelünk rendelkezésére.

Tekintettel az extrém mértékben emelkedő energiárakra, soha nem volt még ennyire égetően szükség alternatív energiaforrások bevezetésére. Az olcsóbb villamosenergia elérésének jelenleg egyetlen támogatott formája a napelem telepítés. A vonatkozó RRF-6.2.1 lakossági napelem pályázat idei első szakasza az eredeti tervek szerint 2022 szeptemberében indul.

Mivel a kivitelező cégek a tavalyi szakaszoknak köszönhetően már akkor óriási dömpinggel szembesültek, javasoljuk, hogy mielőbb keressenek szolgáltatót, aki segíthet a felmérésben, ajánlatadásban.

A pályázattal kapcsolatos kérdésekben és annak lebonyolításában természetesen továbbra is professzionális segítséggel állunk minden kedves ügyfelünk rendelkezésére.

A laikus félreértésekre utaló “Sokan csalódtak az ingyen napelemes pályázatnál, amikor kiderült, hogy a hőszivattyús fűtés >>csak egy klíma<<“ címmel, jelent meg összefoglaló anyag a napelem pályázat első körös tapasztalatairól a neves HVG.hu gazdasági és közéleti magazin online felületén. A cikkben kollégánk ad szakértői információkat a közkeletű félreértésekről, a kivitelezők, a pályázatírók és az ügyfelek, vagyis minden érintett problémáiról, nem kihagyva a pozitív jelenségeket sem a felhívás kapcsán.

A cikk teljes terjedelmében ide kattintva olvasható.

Újra a Meglepetés hetilap főszerkesztője kérte fel cégünk ügyvezetőjét, hogy adjunk hiteles tanácsokat a napelem pályázat után érdeklődőknek. A cikkben szó esik arról, hogy

  • ki és hogyan pályázhat,
  • milyen kizáró tényezők vannak,
  • mekkora támogatási összegekre lehet pályázni,
  • mikor kezdődhet meg a kivitelezés,
  • melyek a tipikus “banánhéjak”, amelyeken elcsúszhat a pályázó.

A cikk ide kattinva letölthető.